Utazási kedvezmény

A Centrumunk fenntartásában közreműködő NSZFH tájékoztatása szerint a "Szakmák Éjszakája" program 2018. április 13-án megvalósuló országos program látogatóinak minél szélesebb körének eredményes bevonása érdekében a tanulókat kísérő hozzátartozók, valamint a felnőttoktatási szakirányok iránt érdeklődő felnőttek részére a közösségi közlekedési szolgáltatás 50%-os kedvezménnyel történő igénybevételének lehetősége a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közös igyekezete eredményeként a tavalyi évhez hasonlóan idén is biztosított.

A rendezvényen való részvételt a tagintézmény bélyegzője hitelesíti a mellékelt igazolási formátummal kiegészítve. A körbélyegző tartalmazza a szakképzési centrum és az intézmény nevét. Az 50%-os alkalmi menettérti kedvezmény azzal a korlátozással érvényes, hogy legfeljebb a rendezvény napján és az azt követő napon lehet igénybe venni. A kedvezmény visszaútban csak akkor érvényes, ha azt a rendezvény helyszínén lebélyegzik, valamint a programban szereplő intézmények igazolást állítanak ki a rendezvényen való részvételről.

További információk Gödrei Zoltántól kérhetők a 06-30/322-17-63-as telefonszámon, valamint a godrei.zoltan@szekszardiszc.hu email címen.